[mozi]
Rövidlátók

Franz Kafkának van egy általam (is) felejthetetlen mondása:

“Aki keres, nem talál. De aki nem keres, azt megtalálják.”

Számomra e mondásnak kétféle ‘megoldása’ van, az egyik iszonyológiai* (Kafkás), a másik pedig zen-szerű, mint egy kóan. Ha iszonyológiai látásához keresek filmet, valószínűleg Michael Haneke: Furcsa játék című alkotásához jutnék el, míg ha a zen látáshoz, akkor Naoko Ogigami: Rövidlátók című japán filmhez (eredetileg Szemüveg a címe). (Persze mindkét oldalhoz fel lehetne sorolni egyéb alkotásokat is, nem csak filmeket.)

Szakura néni szerintem egy ‘kami’, a ‘twilightolás’ pedig lényegileg ugyanaz, mint a ‘zónázás’ a Sztalkerben, csak kedvesebb és japán módon. A szemüveg nem csak a csökkent képesség szimbóluma, hanem a valamin keresztül való látásé, ami megakadályozza a valóság közvetlen megtapasztalását. (Ez a szűrő sokminden lehet, például a racionalizált civilizáltság is.) A túrista tanárnő kezdetben még a pihenést is racionalizálni akarja, pontosabban ‘hasznosan’ akarja tölteni: megnézni a helyi látványosságokat, elolvasni az eddig elmaradt könyveket... pont ahogy azt illik egy jólnevelt embernek. A Sztalker zónájához (útvesztőjéhez) hasonlít abban is, hogy a tájékozódás (ahogy az emberi szívben is) nem műholdak és jól kiszámolt térképek segítségével történik, ahogy a film két útbaigazításánál is:

“Az első elbizonytalanodás után 80 méterrel jobbra fordulni...”

És kik a rövidlátók, szemüvegesek? A helyi szállodás, helyi tanárnő és Szakura néni ugyan szemüvegesek voltak, de nekik nem okoz gondot ‘twilightolni’. A túrista tanárnő csak kezdetben szemüveges, végül ő is elveszíti a szemét fedő szűrőt. De akkor miért a cím többes száma? Gyanítom, hogy miattunk, akik a filmet nézik...

íródott: 2009. október 18.

feltöltve: 2015. március 23.

* Lásd: Farkas Attila Márton: Az edény széttörése – avagy bevezetés az iszonyológiába

Michael Haneke: Furcsa játék