hajónapló, csillagidő 14.08.07
“Parfüm”

Tegnap végre volt szerencsém megnézni a Parfüm című kosztümös filmet. Vagy hét éve mutatták be a moziba és akkor Tittirititti (aki csaj) majdnem rávett, hogy elmenjünk megnézni, de végül nem mentünk el hála az égieknek.

Pedig ügyesen kezdték, sikerült izgalmat és misztikumot belevinni, meg a jelmezek és a "díszlet" is remekül néztek ki, az elmesélő narrátor is erősítette a titokzatosság hangulatát és a karakterekkel se volt hiba. De aztán sajnos a fele környékére kiderült, hogy az alkotók minden erőlködése ellenére, nem sikerült belőle legendát, mítoszt csinálni, egy szimpla pszichopata gyilkos története maradt, amit megpróbáltak feltupírozni, de a király meztelennek bizonyult, az alkotóknak a külső mázon túl semmi mondanivalójuk sem akadt, nem tudtak mit kezdeni a feldobott – amúgy tényleg nagyígéretű – ötletekkel és helyzetekkel. Mondanivaló híján eltolták a filmet egy üres túlérzékieskedésbe és kéjelgésbe, pedig tényleg remek feldobott labdák voltak benne:

  • Az űberkifinomult szaglása érzelmeket is megérzett és tájékozódni, sőt látni is tudott általa, de az végül megmaradt egy nyomkövető vadászkopó mutatványnak, nem jött rá azon – mint személyes és egyedi ‘mahásziddhin’ – keresztül semmire az életével és az Élettel kapcsolatban

  • Az olasz illatmester után egy válaszúthoz érkezett, az egyik emberi településeken keresztül vitt volna a céljához, a másik pedig egy hegyen keresztül, amerre a madár se jár. Itt értem, hogy ez egy utalás akar lenni a világból kivonulásra, a Szent Hegy (spirituális magaslatok) felfedezésére, de dramaturgiailag nem volt alátámasztva, hogy miért akart elfordulni az emberektől, nem volt szó arról, hogy az árvabefogadó asszony vagy a cserzővarga különösebben kegyetlenül bánt volna vele és utálta volna őket, az olasz illatmester kifejezetten emberien bánt vele, saját önösségét is meghaladta (részben), és azt se nagyon érzékeltették, hogy a lány illatától vagy a megölésétől annyira megzavarodott volna (önmagához képest), amivel nem tudott mit kezdeni és ezért választotta volna a hegynek vezető izzasztó utat, hogy lehűtse "lángokban álló érzékeit" (lásd a Buddha tűzbeszédét).

  • A hegyoldali barlangban volt egy misztikus pillanata, ahol semmilyen szagot nem érzett (vágytalanság, érzékiségről lemondás) és ebben majdnem benne is ragadt, amikor rájött, hogy neki saját magának nincs szaga és ez zavarta => ebből szépen ki lehetett volna hozni egy megvilágosodási akadályt és a lemondással kapcsolatos félreértést, hogy az ember addig ne igyekezzen lemondani a világ dolgairól, amíg nem érti őket igazán, amíg nem merült el benne csurig... a megtisztuláshoz a sáron és mocsáron keresztül vezet az út...

  • Voltak az illatakkordok, ami 3x4 vagyis 12 (kerek tucat, apostolok, hónapok, égövi jegyek, stb.) alapillatot jelentett, ami – ha jól értettem – minden illatmágusnál más, mindenki személyesen válogatja össze. Valamint volt egy legendás 13. illat is. Nem derült ki és nem is sugallták, hogy a 12 alapillatot milyen koncepciók mentén gyűjtötte össze. Nem derült ki, hogy miért kellett megölni ezeket a nőket, amikor a legelsőnek csak azért kellett meghalnia, mert bedobta a tartályba, a másodiknál már új módszert használt (ki tudja, honnan tanulta) és azt nem is kellett hozzá megölni és nem is akarta, csak amikor tiltakozni és félni kezdett. Nem derült ki, hogy miért volt érdekesebb a 13. lány azon kívül, hogy jobban őrizték és az apja szerint ő a legszebb lány a környéken (de hát egy lányos-apa mi a tökömet mondhatna egy szem lánygyermekéről??). Az egyetlen különbség az volt, hogy ezt a lányt szándékosan is figyelte, de nem utalt rá semmi, hogy miért tetszett neki jobban. Illetve mielőtt meghalt volna, felébredt és belenézett a ‘Smellman’ mahásziddha szemébe. Pedig ebből kihozhatták volna, hogy a tekintete megigézte végül és nem öli meg, mert megismerte volna azt a női illatot, amit egy nő iránta való vonzódásából áraszt magából, a csaj indítékát pedig magyarázhatták volna azzal, hogy apja akarata ellenére jegyezte el egy olyasvalakivel, akihez nem vonzódott, miközben ez (anti)hősünk pedig az ő személyes illata alapján találja meg, vagyis a legbelsőbb lényének esszenciája vitte őt hozzá, ami jó ürügy lehetett volna a szeretkezéshez, szüzességének elvesztéséhez, egyszersmind apján való bossszúállásra is, minthogy a kijelölt férjhez már nem szűzen került... akár életben is maradhatott volna a csaj... vagy elkeseredettségében levetette volna magát a szakadékba és pont ez a halál vágja pofon az antihőst, amitől "észhez" tér és elkezdi érteni (és méginkább érezni) az életet...

  • Arra sem történt utalás, hogy (a szajha kivételével) miért szűz lányok illatára vadászik, miért érzi azt különlegesebbnek. Az nekem kevés, hogy minden régi mende-mondában és vajákosságban szűz lány vére/izzadsága/könnycseppje/stb. a menő. Tessék mondani róla valamit, hozzákölteni. Nem kell, hogy vadonatúj ötlet legyen, de beleilljen a képbe, a film mondanivalójába (már ha lett volna neki ilyen).

  • A főhős nem egy extra érzékenységgel és érzékeléssel megáldott figura, aki ezen keresztül különös, rejtett és időnként visszásnak tűnő dolgokra jön rá az életre, aki különlegessége miatt kerül helyzetekbe és csúszik le a mélybe, ahonnan visszatalál, hanem születésétől kezdve egy szimpla ösztönvéglény, aki a végén valamiért elkönnyezi magát, amiről megint nem tudunk semmit, hogy egy kiüresedés rádöbbenéséről van szó, hogy már nincs hova tovább menni (mint Tarr Béla A torinói ló című filmje után); vagy arról, hogy rádöbbent a szeretet fontosságára és hogy az illatok oltárán érző nőket áldozott fel; vagy hogy nem vehetett részt a kivégzésekor létrejövő orgiában, vagy egyszerűen csak bogár repült a szemébe...
  • Kihozhatták volna belőle azt is, hogy az ember és a világ csak különféle illatok és szagok ilyen-olyan átmeneti elvegyülése csupán, amennyiben érzéseket, majdani vágyakat és hajdani élményeket "tárolnak" vagy fejeznek ki. Ugyan én nem így képzelem el így szó szerint, de költői metaforaként megállta volna a helyét, pláne egy olyan filmben, ahol az illatokat tették középpontba.

Szóval a filmhez minden hozzávaló alapanyag remek volt, a képek és beállítások is szépek voltak (mondjuk a zenék/effektek jórésze olcsó májzsibbasztásnak tűnt), de a szakács elképzelés híján nem tudott mit kezdeni az alapanyagokkal, felvagdosta őket félig találomra, bedobálta egy drága kuktába és kirakta a vendégek elé, "ez sikerült - eszed vagy sem" alapon. Üzenem az alkotóknak, hogy ha legközelebb megtörtént eset felhasználásával kívánnak legendát/mítoszt létrehozni, akkor először is lapozgassanak több okkult/spirituális könyvet, valamint nézzék meg, hogy Bereményi Géza ‘Eldorádó’ filmjéből hogyan csinálta meg ‘Az arany ára’ című színdarabját. Neki sikerült valós történetből modern drámai hőstörténetet teremtenie.

feltöltve: 2014. augusztus 7.

Parfüm - Egy gyilkos...
francia film, misztikus thriller (??)
port.hu imdb.com

KAPCSOLÓDÓ:
Bereményi Géza: Az arany ára
nyelv/játék: legenda