[mozi]
Az óceánjáró zongorista legendája

A filmet még 2001-ben ismertem meg, ismét csak utólag jutottam oda, hogy írjak róla valamit. Aki nem látta a filmet (sicc!), az inkább addig ne olvassa el ezt. Ezt a filmet magyar szinkronnal érdemesebb megnézni, nem az angol eredetiben, Mácsai Pál hangja még ütősebbé teszi a Tim Roth által alakított 1900 szerepét. Érdemes hozzáolvasni: szimbológia - a bolond

A XIX-XX. századok évfordulóján egy Amerika és Európa között közlekedő luxusgőzös hajó báltermében egy elhagyott értékek után kutató kazánházi fűtő a zongora tetején egy újszülöttet talál egy céglogóval ellátott gyümölcsszállító dobozból készült mózeskosárban. A termetére és szívére egyaránt óriás feketebőrű fűtő magához veszi a kazánházba és fiaként neveli föl. Mivel pont az új évszázad első napjaiban talál rá ezért emiatt erről, önmagáról és a mózeskosara alapján nevezi őt el: Budman T. D. Lemon 1900-nak, de röviden csak 1900-nak hívja mindenki. (A film alapjául szolgáló könyvben egyszerűen Novecento, vagyis Újszázad a neve.) Nem vér szerinti, de igazi apját is korán elveszíti egy üzemi baleset következtében. Tőle tanulja meg, hogy az kerül árvaházba, akinek nincs gyereke, és hogy a mama egy paripa neve a lovin. Apja temetésén, nagyjából 9 évesen hallja meg először a zongora hangját, pár nappal később arra ébred a személyzet és az utasok az éjszaka közepén, hogy ő játszik a zongorán. A kapitány meg is jegyzi, hogy a szabályzat szerint nem szabad feljönnie a fedélzetre, mire ő: “Szarok a szabályzatra.”

Felnő, nagysikerű és egyre híresebb zongorista lesz belőle, aki sosem teszi ki a lábát a hajóról. Az utasok között él, szert tesz jóbarátra egy (jazz-)trombitás személyében. Szinte minden este felrúgja a bálteremi zenélés menetét, saját világát vagy látását játszva el, ami jöhet bármiből, egy helyből, ahol ábrándjaiban éppen jár, egy emberből (illetve annak jelenlegi érzéséből, hangulatából), akit a bálteremben lát – bármiből.

Így telnek évei különösebben jelentős események nélkül, játszik a szegényebb utasok szórakoztatására is, néha összeismerkedik eggyel-eggyel, olykor telefonon hív fel vadidegen embereket ismerkedés és a világ hajón kívüli részének megismerése céljából. Báltermi ‘zenetöréseit’ az emberek nem csak elnézik, de egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak felé (noha nem értik játékát), amíg egyszercsak feltűnik egy másik zongorista New Orleansból, a jazz feltalálója, aki csak azért száll fel a hajóra, hogy zongorapárbajra hívja ki a főhőst. A párbaj első fordulójában Morton remekel és hihetetlenül precíz, míg 1900 szentimentalizmusától vezérelve eljátssza a Csendes éj kicsit variált változatát; mindenki azt hiszi, hogy csak bosszantani akarja ellenfelét és bolondozik, pedig egyszerűen csak nem érti, hogy most mi is ez a párbaj, mire jó és mit is kell csinálni. Második körben Morton ismét remekel, 1900 majdnem könnybe lábadt szemekkel súgja barátjának, hogy tényleg Morton a legjobb jazz-zongorista, aki irtó pipa, mert a személyzet többi tagjával egyetemben ő is 1900-ra tette fel havi fizetését. 1900 most sem csinál semmit, még mindig nem érti az egészet, ezért lazán eljátssza, elismétli Morton előbbi improvizációját, ő is képes rá. A közönség, ekkor már apró nevetésekkel sem jutalmazza a vigyorgó 1900-at, kezdik kifütyülni. Mikor Morton harmadszorra ül a zongorához, 1900 tekintete összeszűkül, beugrik neki valami. Amikor kimegy egy szál feltartott cigaretta társaságában, már szinte mindenki hurrog és fújol, mert azt hiszik megint csak valami hülyeséget akar csinálni, és nem veszik észre tekintetének megváltozását. Leül, hátrafordul Morton felé és azt mondja neki: “Te akartad, seggfej.” Belecsap a zongorahúrokba és valami olyan eszement dolgot kezd el játszani, ami túlmegy minden stíluson és racionalitáson. (Ha hasonlítani szeretném valamihez, akkor olyasmi a zenében, mint amikor a Mátrix című filmben Neo korábbi hagyományos látásával ellentétben már átlát a megszokott reflexeken és hömpölygő adatfolyamként látja a világot, amire aztán a harmadik részben még rátesz egy lapáttal, szemének kiégetése után a való világot lángszerűen látja.) Persze a siker egyértelmű, kitör az éljenzés és 1900 sem hazudott, amikor azt mondta, hogy Morton a legjobb, de a jazz hiába a legszofisztikáltabb stílus, még mindig csak egy stílus, és 1900 ezen tud továbblépni.

Egyetlen felvétel készült játékáról, ami teljesen átlagosnak indul, de aztán a kajütablakon keresztül egyszercsak meglátja a Nőt és elkezdi játszani az Ő dalát, ami egybefonódik azzal, amit 1900 érez iránta. A felvétel elkészültével előbb értetlenül elcsodálkozik, hogy egy korong képes visszaadni hangját, megismételni az egyszer megtörténtet. Aztán kikapja a készülékből és elindul vele az ajtó felé, amire a lemezgyári ember mondja neki, hogy már leszerződött, nem gondolhatja meg magát; rögtön érkezik is a válasz: “Mindig meggondolom magam.” Életében először szerelmes lesz, és úgy gondolja, ha már valaki rögzítette a felvételt, akkor legyen azé, akinek és akiről íródott. Ez az egy dolog azonban meghaladja képességeit, így végül nem sikerült odaadnia, de elmondja neki a címét, hogy meg tudja őket látogatni. Egyszer aztán fel is kerekedik, örökre búcsút vesz barátaitól, megkapja legjobb barátja szép kabátját és elindul lefelé, hogy megkeresse a Nőt, de a pallón félúton megáll. Meghallja a tenger2 hangját onnan, ahonnan a szárazföldi emberek hallják. És visszamegy a hajóra.

A történetét jóbarátja, Max elbeszéléséből ismerjük meg, így amikor az sok év múltán felmond a hajón, 1900 fonalát is elveszítjük. Egy véletlen folytán kerülnek ismét kapcsolatba, amikor Max megtudja, hogy a hajó, amin voltak, közben kiöregedett és miután kiberháltak belőle minden később még használhatót, kiviszik a nyílt tengerre, hogy felrobbantsák. Max nem hülye, tudja, hogy barátja sosem szállt le a hajóról, és hogy még mindig rajta kell lennie, ezért mindent bevet, hogy megtalálja rajta, de csak az utolsó alkalommal sikerül neki, amikor lemezjátszóval a hóna alatt lejátssza az egyetlen felvételt a hajón. Ekkor előbújik és beszélgetni kezdenek. Max próbálja lecsábítani a földre, és hogy zenéljenek ismét együtt és jól fognak élni, de 1900 hajthatatlan.3 Az pont elég ha ő maga végtelen, a világ végtelenségében már elveszne, ezért is nem szállt le akkor. Ha akkor nem, akkor most már nincs hátraarc. Persze utoljára még bolondozik kicsit barátjával, aki emiatt el is bőgi magát – egyik szeme sír, a másik nevet. 1900 szemei nem sírnak, nem nevetnek, az övéi látnak. Utolsó előtti pillanatban látnak egy láthatatlan zongorát, ami már csak 1900 fejében van, majd ez az utolsó ábránd is szétoszlik a látás elől. Aztán Max leszáll, a hajót pedig kivontatják a tengerre (hova máshova)...

Papírjai nincsenek, hivatalosan sose nem is létezett.

íródott: 2007 júniusa

feltöltve: 2015. március 23.

Itt megint előjön a Tarot pakli Bolondja: a Bolond az eget nézi, éppen készül belelépni a szakadékba, a kutya (az ember leghűségesebb barátja) pedig beleharap a földön lévő lábába, hogy visszatartsa a zuhanástól. A filmben ez már a "behúzott szárnyú felfelé zuhanás"
+ Bereményi Géza: Az arany ára
+ Hiperkarma: Királyok, síelők (dalszöveg, meghallgatás)
+ Hiperkarma: Rock'n'roll 2000 (dalszöveg, meghallgatás)